Kezdőlap › RÓLUNK

RÓLUNK

Történetünk

KEZDETEK

Több éves kutatás és fejlesztés után a SMARTKAS 2020-ban került megalapításra Hollandiában azzal a céllal, hogy segítsen megoldani az éhezés problémáját a világban. Az agrártechnológiai vállalat teljesen automatizált, fenntartható mezőgazdasági eljárásokat alkalmaz, amelyek megújuló forrásokra hagyatkozva, növényvédő szerek nélkül állítanak elő élelmiszereket.

A csapat az okos mezőgazdaság területén jártas, újító szellemű szakemberekből, a közös vállalkozásban lévő partnerekből, szerződéses felekből, technológiai beszállítókból, és technológiaszolgáltatókból áll.

Az első bemutató farm tesztelése után, a SMARTKAS mindössze két év alatt elindította okosfarmjait Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Brazíliában, valamint megnyitotta robotikával és mesterséges intelligenciával foglalkozó székhelyét Magyarországon. Ezenkívül további három országban folyik új projektek előkészítése.
Technológia

TISZTA

ÉS ZÖLD ENERGIA

Megkeressük a legjobb startégiai helyszíneket, ahol megújuló energiaforrásokkal tudunk gondoskodni az okosfarmok energiaellátásáról. Az önfenntartó öntözőrendszerek mellett ez a másik tényező, ami igazán egyedülállóvá teszi a SMARTKAS-t.

NULLA KIBOCSÁTÁS:

CO2-RENDSZER

A SMARTKAS okosfarmon mikrodózisokat használva, gondosan adagoljuk a növényeknek a megfelelő mennyiségű CO2-t. Ennek az innovatív megoldásnak köszönhetően képesek vagyunk újrahasznosítani a felesleget, és drámai mértékben tudjuk csökkenteni a szénlábnyomunkat.

PRÉMIUM

minŐség ÉS ÍZ

Prémium fajtákat termelünk növényvédő szerek használata nélkül. Teljesen automatizált termelési folyamatunkra egy légmentesen zárt térben kerül sor, ami azt jelenti, hogy a termékeinket nem kell fogyasztás előtt megmosni.

AUTOMATIZÁLT TERMELÉS

AZ ÉV MINDEN NAPJÁN, SZÜNET NÉLKÜL

A mesterséges intelligencia, a robotika és az adatvezérelt növekedési folyamatok jóvoltából a SMARTKAS okosfarmokat, egész évben, évszaktól függetlenül, személyzet nélkül, teljes mértékben automatizáltan lehet működtetni.

50+ FAJTA GYÜMÖLCS,

ZÖLDSÉG ÉS FŰSZERNÖVÉNY

A SMARTKAS okosfarmokon leveles zöldségek, paradicsom és bogyós gyümölcsök mellet akár 50 különböző gyümölcsöt, zöldséget és fűszernövényt lehet termelni.

VÍZPOZITÍV

ÖNTÖZŐRENDSZER

Amellett, hogy a SMARTKAS farmok újrahasznosítják a keringő vízellátás 95%-át, további 5% vizet állítanak elő az esőből és a levegő páratartalmából, így vízpozitívvá téve berendezésünket.

CSAPATUNK

KIK ÁLLNAK A SMARTKAS MÖGÖTT?

A SMARTKAS csapata élvonalbeli vezetőkből, technikai szakértőkből, kutatókból, termelőkből, valamint a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a technológia, a pénzügy, az infrastruktúra, az energia és a marketing területén jártas veteránokból áll. Tehetséges csapatunk kiterjedt tudással rendelkezik többféle ágazatban, beleértve többek között az autóipart, a pénzügyi, az agrártechnológiai szektort, a robotikát és mesterséges intelligenciát és az áruházláncokat is.

Csapatunk minden egyes tagja sajátos készségekkel bír, de együtt testesítik meg azt, ami igazán különlegessé teszi a SMARTKAS-t. Figyelmesen kiválasztott embereink gondoskodnak arról, hogy az üzleti modellünknek megfelelően szerte a világon hatékonyan tudjuk megtervezni, felépíteni, és tulajdonosként üzemeltetni az okosfarmokat az éhínség leküzdése érdekében.

mENEDZSMENT

MI & robotika

Növényélettan